1.
fejezet
A kastélyt úgy hívták Ghe'Danbhu, az ősi nyelven annyit tesz az Átkozottak odúja. Alapjait De la Cruz király készítette évezredekkel régebben, vérét s verejtékét adta, hogy kövezet elég erős legyen s megvédje lakóit a druidákkal és más nem kívánatos lényekkel szemben. Az épület többször átalakult, míg végül el nem feledkeztek róla.
A mai Svédország szívében a Hbreud, avagy Halottak erdeje mélyén bújt meg, ahova senki sem tette be a lábát. Úgy tartották holt lelkek védelmezik az erdőt, s elragadják azokat akik megmerik zavarni álmukat. A királyi család ezért lassacskán elfeledkezett a hatalmas épületről, míg más sem maradt csak legenda.
Évszázadokkal később egy ismeretlen nő kereste fel az épületet s egyezséget kötött a kastély szellemeivel és lényeivel. A nő visszaállítja teljes pompájába a helyet, s segít a lelkeknek továbblépni vagy tesz róla, hogy az örökkévalóságot ne unalmasan töltsék. Cserébe a lelkek megígérték, hogy védelmezik a helyet a nem kívánt személyektől.
Hónapokkal később elkészült a felújítás és a kastély szebb lett mint fénykorába, modernizálták, mégis megtartották azt a történelmi bájt, amiben jól érezték magukat a lelkek. Két héttel később hét nő lépte át a hatalmas kovácsolt vas kapukat és áldozták vérüket a holtaknak. Ők voltak a Kitagadottak.
Olyan nők csoportja akiket kizárt sorukból a természet feletti társadalom, akik nem kívántak többé alávetettek lenni egy szörnyű hatalom kénye-kedvének. Mindnyájukat megvette a népe, s szóbeszédek kezdtek keringeni róluk.
Tagjai között volt a bolond boszorkány, Elsie, aki állítólag az egész családját lemészárolta. Melissa, a quaratea aki kedvtelésből küldött öngyilkosságba több száz férfi egyetlen elsuttogott mondattal. Az emberek félték őket, és csakhamar szájukra vették neveiket. Történeteik az évszázadok alatt egyre véresebbé, morbidabbá váltak. Sokan állították, hogy a vezetőjük a szellemek főistenének, a megvetett Calasumaienek a kurvája. Mások a fehér hajú Vikát hitték hárpiának, ami abban az időben igen kemény rágalom volt, hisz véres hárpiaüldözések folytak.
Amit a nép nem ismer, attól fél.
Amitől fél azt nem akarja elfogadni.
Könnyebb volt hát őket kirekeszteni, mint segítséget nyújtani nekik. Arra azonban senki sem számított, hogy nagy hatalmú társasággá válnak, akikkel a gyerekeket ijesztgetik, akiktől a felnőtt katonák is rettegnek. Akikkel szemben még a király is elővigyázatos!
Rengeteg rémmese főszereplőivé váltak a Kitagadottak, senki sem tudhatta mennyi igaz belőle. Fele? Az egész? Talán csak töredéke a borzalmaiknak az amiről beszélnek?
Eggyel azonban tisztában volt a Természetfeletti Szövetség, a Kitagadottak olyan ellenségek voltak, akikkel vigyázni kell. Mindig ügyeltek arra, hogy ne legyenek az eszelős bagázs útjában. Legalábbis eddig vigyáztak....
*
- Két
nap és összeforr a törés, ha lehet a következő addig próbáld
meg kímélni a jobb karodat. - csattant fel a gumikesztyű, és
Helena mosolyogva pillantott a páciensére. - Kész vagyunk!
- A francba Hell, jobban örültem volna, ha gyorsan összeraksz és mehetek is vissza a ringbe!
Helena sóhajtva dobta a koszos kesztyűket és véres anyagokat a kukába. Semmi kedve nem volt aznap Rella „kemény csaj vagyok” előadásához, így hát mosolyogva fordult felé:
- Igen, Rella. Szívesen máskor is segítek ha nyílt törésed van, de ha megbocsátasz, egy megbeszélésre kell mennem Ginához. Találkozunk vacsoránál!
- Persze, persze, menj csak! - legyintett a beteg és hátat fordítva öltözködni kezdett.
Így hát Helena hátat fordítva a Kitagadottnak kilépett az Orvosi szobából és a lépcsők felé vette az irányt. A Ghe'Danbhu három emelet magas kastély volt, s Helena kis vizsgálószobája a másodikon helyezkedett el, nagyszerű kilátás nyílt innen az erdőre és csodálatos természetes fény jutott be. Gina, a Kitagadottak vezetője a harmadik emelet Ny-i szárnyába rendezte be az irodáját, ami egyben a Kitagadottak gyűlésterme is volt.
A nő egy hatalmas mahagóni asztalt helyeztetett a terem közepére, ami köré gyűlve megbeszélhették a problémákat. A szoba melegét a hatalmas kandalló adta, amit a közeli kis temető sírköveivel burkoltak. Lélegzetelállítóan gyönyörű a fehér őskövekből kirakott fehér művészeti remekmű, ez volt Helena kedvenc része a szobában. A halvány tojáshéj falakat portrék tarkították, az első királyról, Cruzról, és más királyokról és istennőkről, akikhez a csoport mindvégig hűek maradtak. Ez volt a rövidebb lista, a halálos ellenség listájuk sokkal hosszabb volt...
Helena bekopogott az iroda ajtaján, és mikor egy éles „Tessék”-et hallott a másik oldaláról, kinyitotta a nehéz fát. A terem most is fényárban úszott, s közepén ott ült az egyik széken Gina, oldalán legjobb barátjával és védelmezőjével, Unferth-el.
- Helena, örülök, hogy ideértél. Hallottam mi történt Rellával, jól van? - pillantott fel a szürke írisz, és hellyel kínálta a nőt.
- Azt hiszem jobban fáj neki, hogy pihentetnie kell a karját mintsem az, hogy ripityára törte. Három órán keresztül illesztgettem össze a csontokat. Nyílt törés volt, arról nem is beszélve, hogy szilánkokká is hasította egy részét a karjának.
- Már megint mit csinált? - vonta fel a szemöldökét a ház egyetlen élő férfi lakója.
- Vikával úgy döntöttek, hogy jó dolog a bikafuttatás... bekötött szemmel.
- Nem hiszem, hogy a barátnőitek normálisok lennének. - rázta meg hitetlenkedve a fejét Unferth és eltemetkezett a papírmunkában.
- Legalább, most pár napig nem lesz vele probléma. Remélem unalmában nem akar egy újabb gleccsert felrobbantani, hogy az eltöröljön egy kisebb várost a föl színéről. - sóhajtotta Gina.
A Kitagadottak vezetőjeként Ginának volt a legrosszabb helyzete. Rella Down és Vika Prechue nem az épelméjűségükről voltak híresek. Kedvüket lelték a hajmeresztő, véres játékokban, a gyilkolás számukra csak móka volt és kacagás. Egyszer úgy ünnepelték meg Rella születésnapját, hogy viccből pestisjárványt szítottak az egyik tündefaluban. Egyikük sem élte túl.
Gina zavartan túrt bele hajába, ami mindig lenyűgözte Helenát, hisz vezetőjének loknijai a világ összes hajszínét magába gyűjtötte. Volt ott a szőkétől kezdve a sötét barnán át a dögös vörösig minden árnyalat. Különleges volt, és éppen ezért néha túl nagy feltűnést keltett a természetfeletti és az emberi világban is. Nem mintha a többi Kitagadottat nem ismerték volna fel, Helena őrült, hogy ő maga nem volt egy túl feltűnő szépség.
Tűzvörös fürtjei az évszázadok alatt szinte megzabolázódtak, nem égtek úgy, mint régen, a kár a futótüzek iszonyatos lángjai. Szemei szimplán sötétzöldek voltak, nem olyan különlegesek, mint Melissáé vagy Elsieé. A többi nő között csak átlagos termetű volt, a maga 170 centijével még kicsinek is számított az olyan hölgyek körében ahol a legmagasabb tag 212 centiként tornyosult fölé. Szépsége megkopott a többiek között, ezt bárki észrevehette, de Helena örült neki.
Nem akart kitűnni a tömegből, csak egy átlagos természetfeletti nő szeretett volna lenni, aki után nem mutogatnak ujjal, ha végigmegy a kufárok utcáján. Nem mintha az elmúlt száz évben sokat járkált volna a boszorkányok főutcájában...
- A francba Hell, jobban örültem volna, ha gyorsan összeraksz és mehetek is vissza a ringbe!
Helena sóhajtva dobta a koszos kesztyűket és véres anyagokat a kukába. Semmi kedve nem volt aznap Rella „kemény csaj vagyok” előadásához, így hát mosolyogva fordult felé:
- Igen, Rella. Szívesen máskor is segítek ha nyílt törésed van, de ha megbocsátasz, egy megbeszélésre kell mennem Ginához. Találkozunk vacsoránál!
- Persze, persze, menj csak! - legyintett a beteg és hátat fordítva öltözködni kezdett.
Így hát Helena hátat fordítva a Kitagadottnak kilépett az Orvosi szobából és a lépcsők felé vette az irányt. A Ghe'Danbhu három emelet magas kastély volt, s Helena kis vizsgálószobája a másodikon helyezkedett el, nagyszerű kilátás nyílt innen az erdőre és csodálatos természetes fény jutott be. Gina, a Kitagadottak vezetője a harmadik emelet Ny-i szárnyába rendezte be az irodáját, ami egyben a Kitagadottak gyűlésterme is volt.
A nő egy hatalmas mahagóni asztalt helyeztetett a terem közepére, ami köré gyűlve megbeszélhették a problémákat. A szoba melegét a hatalmas kandalló adta, amit a közeli kis temető sírköveivel burkoltak. Lélegzetelállítóan gyönyörű a fehér őskövekből kirakott fehér művészeti remekmű, ez volt Helena kedvenc része a szobában. A halvány tojáshéj falakat portrék tarkították, az első királyról, Cruzról, és más királyokról és istennőkről, akikhez a csoport mindvégig hűek maradtak. Ez volt a rövidebb lista, a halálos ellenség listájuk sokkal hosszabb volt...
Helena bekopogott az iroda ajtaján, és mikor egy éles „Tessék”-et hallott a másik oldaláról, kinyitotta a nehéz fát. A terem most is fényárban úszott, s közepén ott ült az egyik széken Gina, oldalán legjobb barátjával és védelmezőjével, Unferth-el.
- Helena, örülök, hogy ideértél. Hallottam mi történt Rellával, jól van? - pillantott fel a szürke írisz, és hellyel kínálta a nőt.
- Azt hiszem jobban fáj neki, hogy pihentetnie kell a karját mintsem az, hogy ripityára törte. Három órán keresztül illesztgettem össze a csontokat. Nyílt törés volt, arról nem is beszélve, hogy szilánkokká is hasította egy részét a karjának.
- Már megint mit csinált? - vonta fel a szemöldökét a ház egyetlen élő férfi lakója.
- Vikával úgy döntöttek, hogy jó dolog a bikafuttatás... bekötött szemmel.
- Nem hiszem, hogy a barátnőitek normálisok lennének. - rázta meg hitetlenkedve a fejét Unferth és eltemetkezett a papírmunkában.
- Legalább, most pár napig nem lesz vele probléma. Remélem unalmában nem akar egy újabb gleccsert felrobbantani, hogy az eltöröljön egy kisebb várost a föl színéről. - sóhajtotta Gina.
A Kitagadottak vezetőjeként Ginának volt a legrosszabb helyzete. Rella Down és Vika Prechue nem az épelméjűségükről voltak híresek. Kedvüket lelték a hajmeresztő, véres játékokban, a gyilkolás számukra csak móka volt és kacagás. Egyszer úgy ünnepelték meg Rella születésnapját, hogy viccből pestisjárványt szítottak az egyik tündefaluban. Egyikük sem élte túl.
Gina zavartan túrt bele hajába, ami mindig lenyűgözte Helenát, hisz vezetőjének loknijai a világ összes hajszínét magába gyűjtötte. Volt ott a szőkétől kezdve a sötét barnán át a dögös vörösig minden árnyalat. Különleges volt, és éppen ezért néha túl nagy feltűnést keltett a természetfeletti és az emberi világban is. Nem mintha a többi Kitagadottat nem ismerték volna fel, Helena őrült, hogy ő maga nem volt egy túl feltűnő szépség.
Tűzvörös fürtjei az évszázadok alatt szinte megzabolázódtak, nem égtek úgy, mint régen, a kár a futótüzek iszonyatos lángjai. Szemei szimplán sötétzöldek voltak, nem olyan különlegesek, mint Melissáé vagy Elsieé. A többi nő között csak átlagos termetű volt, a maga 170 centijével még kicsinek is számított az olyan hölgyek körében ahol a legmagasabb tag 212 centiként tornyosult fölé. Szépsége megkopott a többiek között, ezt bárki észrevehette, de Helena örült neki.
Nem akart kitűnni a tömegből, csak egy átlagos természetfeletti nő szeretett volna lenni, aki után nem mutogatnak ujjal, ha végigmegy a kufárok utcáján. Nem mintha az elmúlt száz évben sokat járkált volna a boszorkányok főutcájában...
-
Gondolom érdekel, hogy miért hívattalak ide. - jegyezte meg Gina,
majd egy sárgás mappát csúsztatott elé. - Lenne egy kis
küldetés, amire szeretném ha te mennél el.
- Miről lenne szó? - nyitotta fel a papírt Helena.
Egy fénykép volt az első amit észrevett, egy férfit ábrázolt, aki épp egy sötét autóból szállt ki, a képre ráközelítettek, de ez a felbontást egy kicsit sem rontotta. Az idegennek hosszú, vállig érő tincsei voltak és merengő kék szemei a semmibe néztek. Arca hosszúkás volt, és egynapos borosta fedhette vajkrém bőrét. A szemüveg igazi, cuki tudós küllemet kölcsönzött viselőjének, de mivel a szemeit hatalmasra nagyította iszonyat viccesen nézett ki.
- Aaron Dolcenak hívják és egy ember - quaratea damfír. - mondat közben Gina, Helena pedig újabb és újabb képeket húzott elő a mappából. - Körülbelül kétszáz éve született az emberek világában élt. Anyja Bella Dolce volt, apja ismeretlen. Jelenleg az ereje ismeretlen...
- Akkor miért érdekes számunkra?
- Azért mert Mr. Dolce a Hatalmaknak érdekes. A Franceau Hillden-ben tanít, és állandó megfigyelés alatt tartják a férfit. És mióta figyeljük többször is találkozott, Sebastian Ward-dal, Tecitus Ward tábornok fiával.
- Túl sokan zsongják körül a manust, pedig értéktelennek tűnik. - tette hozzá Unfert. - Az utóbbi hónapokban és figyeltem, de itt van a szeptember és Dolcenak vissza kell térnie a Franceau Hilldenbe, oda pedig én nem követhetem.
- Szóval nekem kéne folytatnom a megfigyelést? - pillantott a párra kérdőn Helena, mire azok bólintottak. - És, hogy jussak be? Nem hiszem, hogy elhinnék, hogy új diák vagyok. Kicsit túl öregnek tűnök egy egyetemistához képest.
Gina ördögien elmosolyodott, és felállt az asztaltól, hogy a kandallóhoz menjen. Helena kíváncsian pillantgatott felé, de nem látta mit emelt le a sírkövek tetejéről.
- Sajnos a nyári szünet alatt, Professeur Couteau-t, az egyetem történelem tanárát baleset érte.
- Szörnyű. - tette hozzá szomorúan Unferth. - Pedig mindenki tudja, hogy nem szabad éjszak az Eiffel-toronyban sétálgatni egyedül. Hisz véletlenül megcsúszhat...
Helena a férfi szemébe nézett aki ravaszkás pillantással válaszolt, a furcsa fény a szemekben biztosította arról a nőt, hogy bizony Ő volt a sajnálatos „baleset” okozója. A férfi legalább olyan veszélyes volt, mint Vika vagy Rella...
- Már küldtem virágot a kórházba ahol ápolják. - jegyezte meg Gina, aki visszaérve hozzájuk egy nyakláncot tett le az asztalra. - Az egyetem igazgatója pár napja kapott egy nagyszerű önéletrajzot egy bizonyos Margarete Phillipsről, aki eddig Svédországban tanított történelmet. A diri rögtön lecsapott rá, szóval gratulálok, Helena, te leszel a Franceau Hillden új tanára!
A nő egy ideig csendben ült és meredten nézte a másikat, úgy gondolta Gina bármely pillanatban felugorhat és azt kiabálhatja, hogy átverés, megszívtad. Azonban mikor nem kezdett ugrálni, Helena egyre rosszabbul érezte magát. Ez. Nem. Egy. Kibaszott. Vicc!
- Miről lenne szó? - nyitotta fel a papírt Helena.
Egy fénykép volt az első amit észrevett, egy férfit ábrázolt, aki épp egy sötét autóból szállt ki, a képre ráközelítettek, de ez a felbontást egy kicsit sem rontotta. Az idegennek hosszú, vállig érő tincsei voltak és merengő kék szemei a semmibe néztek. Arca hosszúkás volt, és egynapos borosta fedhette vajkrém bőrét. A szemüveg igazi, cuki tudós küllemet kölcsönzött viselőjének, de mivel a szemeit hatalmasra nagyította iszonyat viccesen nézett ki.
- Aaron Dolcenak hívják és egy ember - quaratea damfír. - mondat közben Gina, Helena pedig újabb és újabb képeket húzott elő a mappából. - Körülbelül kétszáz éve született az emberek világában élt. Anyja Bella Dolce volt, apja ismeretlen. Jelenleg az ereje ismeretlen...
- Akkor miért érdekes számunkra?
- Azért mert Mr. Dolce a Hatalmaknak érdekes. A Franceau Hillden-ben tanít, és állandó megfigyelés alatt tartják a férfit. És mióta figyeljük többször is találkozott, Sebastian Ward-dal, Tecitus Ward tábornok fiával.
- Túl sokan zsongják körül a manust, pedig értéktelennek tűnik. - tette hozzá Unfert. - Az utóbbi hónapokban és figyeltem, de itt van a szeptember és Dolcenak vissza kell térnie a Franceau Hilldenbe, oda pedig én nem követhetem.
- Szóval nekem kéne folytatnom a megfigyelést? - pillantott a párra kérdőn Helena, mire azok bólintottak. - És, hogy jussak be? Nem hiszem, hogy elhinnék, hogy új diák vagyok. Kicsit túl öregnek tűnök egy egyetemistához képest.
Gina ördögien elmosolyodott, és felállt az asztaltól, hogy a kandallóhoz menjen. Helena kíváncsian pillantgatott felé, de nem látta mit emelt le a sírkövek tetejéről.
- Sajnos a nyári szünet alatt, Professeur Couteau-t, az egyetem történelem tanárát baleset érte.
- Szörnyű. - tette hozzá szomorúan Unferth. - Pedig mindenki tudja, hogy nem szabad éjszak az Eiffel-toronyban sétálgatni egyedül. Hisz véletlenül megcsúszhat...
Helena a férfi szemébe nézett aki ravaszkás pillantással válaszolt, a furcsa fény a szemekben biztosította arról a nőt, hogy bizony Ő volt a sajnálatos „baleset” okozója. A férfi legalább olyan veszélyes volt, mint Vika vagy Rella...
- Már küldtem virágot a kórházba ahol ápolják. - jegyezte meg Gina, aki visszaérve hozzájuk egy nyakláncot tett le az asztalra. - Az egyetem igazgatója pár napja kapott egy nagyszerű önéletrajzot egy bizonyos Margarete Phillipsről, aki eddig Svédországban tanított történelmet. A diri rögtön lecsapott rá, szóval gratulálok, Helena, te leszel a Franceau Hillden új tanára!
A nő egy ideig csendben ült és meredten nézte a másikat, úgy gondolta Gina bármely pillanatban felugorhat és azt kiabálhatja, hogy átverés, megszívtad. Azonban mikor nem kezdett ugrálni, Helena egyre rosszabbul érezte magát. Ez. Nem. Egy. Kibaszott. Vicc!
- Te
most hülyítesz ügye? De miért pont én?
- Nem, és azért mert Rella és Vika után te vagy a legidősebb a csoportba és te vagy a legjobb történész. Az ókor Görögország a könyöködön jön ki, és Nessa mindig felhozza azt az esetet mikor Napóleon kikezdett veled! - mutatott rá Gina. - És te vagy az egyetlen akire rá merek bízni egy ilyen feladatot. Mindketten tudjuk, hogy a két bolond nem képes csöndben meghúzni magát. Nessa és Melissa mindenkivel kikezdene. Essie nagy valószínűséggel holtakkal árasztaná el az iskolát. Suzi pedig halálra rémülne a feladattól. Helena, épp itt az ideje, hogy egy kicsit kimozdulj. Mióta is nem jártál emberek között?
- Nem is tudom, úgy kétszáz éve? - vont vállat a nő, mintha egy kicsit sem érdekelné.
- Ami mindketten tudjuk, hogy nem normális dolog... - suttogta Unferth
- Nézd, Gina....
- Nem lehet Helena, tudod hogy te vagy a legjobb barátom itt, de most szükségem van a segítségedre. Ferth Angliában kutat Aaron Dolce háttere után, rám pedig itt van szükség. Tudom, hogy sokat kérek, de nem lehetetlent. Te vagy az egyetlen akire támaszkodhatok! - hadarta a vezető és halványan elszürkült. - Nézd Helena, nem mondhatok el mindent, de úgy tűnik a Hatalmakon kívül egy-két igen nagy erővel bíró druida is szemmel tartja Dolce-t és meg akarom tudni, hogy miért.
- Nem, és azért mert Rella és Vika után te vagy a legidősebb a csoportba és te vagy a legjobb történész. Az ókor Görögország a könyöködön jön ki, és Nessa mindig felhozza azt az esetet mikor Napóleon kikezdett veled! - mutatott rá Gina. - És te vagy az egyetlen akire rá merek bízni egy ilyen feladatot. Mindketten tudjuk, hogy a két bolond nem képes csöndben meghúzni magát. Nessa és Melissa mindenkivel kikezdene. Essie nagy valószínűséggel holtakkal árasztaná el az iskolát. Suzi pedig halálra rémülne a feladattól. Helena, épp itt az ideje, hogy egy kicsit kimozdulj. Mióta is nem jártál emberek között?
- Nem is tudom, úgy kétszáz éve? - vont vállat a nő, mintha egy kicsit sem érdekelné.
- Ami mindketten tudjuk, hogy nem normális dolog... - suttogta Unferth
- Nézd, Gina....
- Nem lehet Helena, tudod hogy te vagy a legjobb barátom itt, de most szükségem van a segítségedre. Ferth Angliában kutat Aaron Dolce háttere után, rám pedig itt van szükség. Tudom, hogy sokat kérek, de nem lehetetlent. Te vagy az egyetlen akire támaszkodhatok! - hadarta a vezető és halványan elszürkült. - Nézd Helena, nem mondhatok el mindent, de úgy tűnik a Hatalmakon kívül egy-két igen nagy erővel bíró druida is szemmel tartja Dolce-t és meg akarom tudni, hogy miért.
-
Rendben. - bólintott Helena és barátnője szemébe nézett. -
Megteszem, de lenne egy-két dolog amihez ragaszkodom.
Gina megköszönve hajtotta meg a fejét, majd megfogta a nyakláncot amit a faasztalra dobott és átnyújtotta a nőnek.
- Essie egy alakváltoztató varázslatot tett rá, teljes új háttért kaptál amit megtalálsz a mappában pár információval Mr. Dolceról. Természetesen az életrajza beleírta, hogy vegetáriánus vagy.
- Rendben, köszönöm Gina. - bólintott a nő és felállt, hogy távozzon, de a másik keze elkapta.
- Unferth menj, két naponta jelentkezz be. - pillantott a férfira, aki meghajolt és már el is tűnt egy nagy erszény társaságában amit a mellette lévő üres székről emelt fel. - Gyere velem Helena!
A nő készségesen követte vezetőjét aki az egyik hátsó lépcsőhöz irányította őt, amiket a cselédek használtak, akiket Essie hozott vissza a sír ezen oldalára. Gina gyorsan mozgott, Helena alig tudott lépést tartani vele, hosszú szoknyájában ami minden lépésnél a bokája köré tekeredett. A sötét lépcsőházban néha meg-megbotlott és üres karjával próbálta megtartani magát.
A színes loknik előtte töretlenül haladtak, mintha barátnőjének fel sem tűnt volna, hogy korom sötét van, és szinte semmit sem lehetett látni. Vagy két emeletet mehettek lejjebb, mikor Gin az egyik ajtónak vetette vállait és benyomta azt. Hell azonnal felismerte hova is vezette őt a nő. A hálószobájába.
Vörös falak fogták közre a Kitagadottak vezetőjének magánlakosztályát aminek berendezése igen gyér volt a többiekéhez képest. Mindössze egy hatalmas fekete ágyból és egy íróasztalból állt. Helena egyszer-kétszer megfordult már benne, mikor Gina fekvőbeteg volt a druidaharapásoktól bénultan. A falon egyetlen festmény lógott, egy aprócska kis házról, egy tisztáson amin egy harmatpatak futott végig. Lenyűgöző kép volt, Gina azt mesélte róla, hogy a régi otthonát ábrázolja, de többet nem mondott. Igazából nem sokat tudott a vezetőjük múltjáról. A Hatalmak, a quaratea nép vezetői – röviden a Quaratea király – azzal vádolta, hogy megölte az idősebbik lányát. Helena sosem hitt benne, de szó mi szó, Rimabells De la Cruzt már lassan 150 éve senki sem látta. Páran azt beszélték, hogy Rimabells magától hagyta ott a quarateak szülőhelyét – a Kárpátokat –, mások azt pletykálták, hogy az őrével, egy bizonyos Xedric Kirenmanddal szökött meg, mert a király nem engedélyezte házasságukat. S azok akik nem rettegtek úgy találgattak, maga a király ölte meg a leányát, hogy az ne vegye el tőle a trónt miután a királyné meghalt. Helena inkább az utolsót hitte, de Ginát elítélték és még mindig üldözik, bár mindenki tudja, hogy ő lett a Kitagadottak vezetője.
Gina megköszönve hajtotta meg a fejét, majd megfogta a nyakláncot amit a faasztalra dobott és átnyújtotta a nőnek.
- Essie egy alakváltoztató varázslatot tett rá, teljes új háttért kaptál amit megtalálsz a mappában pár információval Mr. Dolceról. Természetesen az életrajza beleírta, hogy vegetáriánus vagy.
- Rendben, köszönöm Gina. - bólintott a nő és felállt, hogy távozzon, de a másik keze elkapta.
- Unferth menj, két naponta jelentkezz be. - pillantott a férfira, aki meghajolt és már el is tűnt egy nagy erszény társaságában amit a mellette lévő üres székről emelt fel. - Gyere velem Helena!
A nő készségesen követte vezetőjét aki az egyik hátsó lépcsőhöz irányította őt, amiket a cselédek használtak, akiket Essie hozott vissza a sír ezen oldalára. Gina gyorsan mozgott, Helena alig tudott lépést tartani vele, hosszú szoknyájában ami minden lépésnél a bokája köré tekeredett. A sötét lépcsőházban néha meg-megbotlott és üres karjával próbálta megtartani magát.
A színes loknik előtte töretlenül haladtak, mintha barátnőjének fel sem tűnt volna, hogy korom sötét van, és szinte semmit sem lehetett látni. Vagy két emeletet mehettek lejjebb, mikor Gin az egyik ajtónak vetette vállait és benyomta azt. Hell azonnal felismerte hova is vezette őt a nő. A hálószobájába.
Vörös falak fogták közre a Kitagadottak vezetőjének magánlakosztályát aminek berendezése igen gyér volt a többiekéhez képest. Mindössze egy hatalmas fekete ágyból és egy íróasztalból állt. Helena egyszer-kétszer megfordult már benne, mikor Gina fekvőbeteg volt a druidaharapásoktól bénultan. A falon egyetlen festmény lógott, egy aprócska kis házról, egy tisztáson amin egy harmatpatak futott végig. Lenyűgöző kép volt, Gina azt mesélte róla, hogy a régi otthonát ábrázolja, de többet nem mondott. Igazából nem sokat tudott a vezetőjük múltjáról. A Hatalmak, a quaratea nép vezetői – röviden a Quaratea király – azzal vádolta, hogy megölte az idősebbik lányát. Helena sosem hitt benne, de szó mi szó, Rimabells De la Cruzt már lassan 150 éve senki sem látta. Páran azt beszélték, hogy Rimabells magától hagyta ott a quarateak szülőhelyét – a Kárpátokat –, mások azt pletykálták, hogy az őrével, egy bizonyos Xedric Kirenmanddal szökött meg, mert a király nem engedélyezte házasságukat. S azok akik nem rettegtek úgy találgattak, maga a király ölte meg a leányát, hogy az ne vegye el tőle a trónt miután a királyné meghalt. Helena inkább az utolsót hitte, de Ginát elítélték és még mindig üldözik, bár mindenki tudja, hogy ő lett a Kitagadottak vezetője.
- Nem
akarom, hogy mások is megtudják Helena, de pár napja, ez találtam
az ágyamon. - mondta Gina és egy tekercset nyújtott át neki. -
Gondolhatod, hogy meglepődtem, hisz a kastélyba senki sem teheti be
a lábát, azt hittem Nessa ugrat, de aztán kinyitottam és...
Helena kicsomagolta a tekercset, finom darab volt, rá pedig díszes, cifra betűkkel írtak. Lehetetlen, hogy közülük bárki is képes lenne ilyen szépséges írásképpel üzenni.
Drága Gina,
Talán ez érdekelne téged is:
Egy rajz volt hozzátűzve a papírhoz, egy férfit ábrázolt akinek ugyanolyan szalmásszőke haja volt, mint a másik képen Aaron Dolcenak. Az állkapcsa, a férfias vonalak teljes mértékben megegyeztek a másik alakkal, csak épp a mostaninak sötétvörös szeme volt.
- Ez meg ki?
- Emeld fel a képet!
Helena úgy tett ahogy a másik nő parancsolta, és hitetlenkedve szívta be a levegőt.Kirian, a Pusztító.
- Ez valami vicc? - nézett fel Helena.
- Nem, tegnap belopóztam az őrség szállására, és a festmény amit ott találtam Kirianról, pontosan ilyennek ábrázolta. Ezért akarom, hogy te menj, biztosra kell tudnom, hogy olyan vigyáz a bátyámra, akiben megbízhatok.
Helena kicsomagolta a tekercset, finom darab volt, rá pedig díszes, cifra betűkkel írtak. Lehetetlen, hogy közülük bárki is képes lenne ilyen szépséges írásképpel üzenni.
Drága Gina,
Talán ez érdekelne téged is:
Egy rajz volt hozzátűzve a papírhoz, egy férfit ábrázolt akinek ugyanolyan szalmásszőke haja volt, mint a másik képen Aaron Dolcenak. Az állkapcsa, a férfias vonalak teljes mértékben megegyeztek a másik alakkal, csak épp a mostaninak sötétvörös szeme volt.
- Ez meg ki?
- Emeld fel a képet!
Helena úgy tett ahogy a másik nő parancsolta, és hitetlenkedve szívta be a levegőt.Kirian, a Pusztító.
- Ez valami vicc? - nézett fel Helena.
- Nem, tegnap belopóztam az őrség szállására, és a festmény amit ott találtam Kirianról, pontosan ilyennek ábrázolta. Ezért akarom, hogy te menj, biztosra kell tudnom, hogy olyan vigyáz a bátyámra, akiben megbízhatok.
*
Az
este gyorsan eljött a svéd területek fölé, Helena pedig úgy
döntött a vacsoráját kivételesen a szobája magányában költi
el, ahol egyetlen társasága a mappája volt. Mindössze egy csésze
forrócsokit rendelt fel magának és bevackolódott a puha takarók
közé az ágyában. Mappája nyitva, a benne lévő dokumentumok
pedig teljesen befedték a hatalmas franciaágyat. A sűrű, forró
italt kavargatva az egyik papírt közelebb húzta magához és
olvasgatni kezdte.
A célszemély neve: Aaron Dolce
Lakhelye: Rue de Lorient, Rennes, Brittany, Franciaország
Társkapcsolatban: nem él
Közeli barátok: Sebastian Ward
A célszemély neve: Aaron Dolce
Lakhelye: Rue de Lorient, Rennes, Brittany, Franciaország
Társkapcsolatban: nem él
Közeli barátok: Sebastian Ward
Szokások:
- reggel min. 5 km futás
- a kávét cukor nélkül, tejjel issza
- heti rendszerességgel látogatja a könyvesboltokat v. antikváriumokat
- estéit otthon tölti
- 9:00kor tart takarodót
Szabadidejében:
- laptopon dolgozik
- szeret növényeket ültetni
- kedvenc étele: pizza → szinte minden héten rendelt
- rengeteg könyvet olvas, többsége a szakmájával kapcsolatos
Jelleme:
- elég zárkózott, nem igen barátkozik
- állatokkal barátságos, de nem fogadott be egyet sem
- környezetbarát, szelektíven gyűjti a szemetet
- kerüli a természetfeletti társaságot
- nem tud főzni (láttam ahogy a vizet is odaégette, ne kérdezd hogyan)
A megfigyelő következtetése:
Dolce nem tudott beilleszkedni a természetfeletti világba, a házán még egy védőburok sincsen. Elég zárkózott emberekkel és természetfelettiekkel szemben is. Nem találkozgat senkivel sem. Szomszédai rendes férfinak írták le, de visszahúzódónak.
Harcművészetet biztos vagyok benne, hogy nem sajátított el. Ha szabad megjegyeznem, elég kétballábasnak véltem, aki még a saját lábába is képes hasra esni. Fenyegetést maximum saját magára jelent.
Besorolása: jó szívvel adok 3-ast, de azt is mentális érdemei miatt.
Helena hümmögve kortyolt bele a bögréjébe, a quarateakat 0 és 10 között szokták besorolni, fizikai, mentális képességeik illetve az erejük szerint. A faj nagy része 3-as környéki besorolást kapott. Ezek a quarateak vagy mentális, vagy fizikai érdemeikkel nyerték el ezt a pozíciót. A 4-es besorolásúak általában a Hatalmak mellett kormányozta a népüket. Az 5-ös erősségűekből harcosokat képesztek, a 6-osok voltak a Hatalmak Palotájának őrei. A 7-esek általában katonai parancsnokok lettek, vagy a királyi család tagjainak testőrei. Ennél nagyobb besorolásúak olyan ritkák voltak, mint a fehér hollók.
Helena 6-os besorolású quaratea volt, a Kitagadottak között a többi quaratea is ennek közelében voltak. Vanessa is 6-os volt, Melissa 5-ös, Helena sosem kérdezte Ginától, de biztos volt benne, hogy 7-es környékén volt, Unferth pedig... az ő ereje olyan különleges volt, akkora előny, hogy talán még 8-ast is kaphatott.
- Szóval összegezve, - dünnyögte maga elő Helena. - Aaron Dolce damfír, aki teljesen hétköznapi, mégis a Hatalmak megfigyelés alatt tartják. Nagy valószínűleg Kirian, a Pusztító az apja, aki a valaha élt egyik leghatalmasabb quaratea volt, és ha ez igaz akkor a testvére nem kisebb személy, mint a Kitagadottak vezetője.... Nagyszerű!
Helena idegesen szedte össze a papírokat és tette őket az éjjeliszekrényére. A feje zúgott a hatalmas információhullámtól ami végigsöpört rajta és nem akart mást, csak aludni. Csak egy pihentető álmot, hogy aztán holnap újult erővel vesse bele magát az ügybe. Félretette a kiürült bögrét is és sóhajtva terült el a puha matracon.
- A francba! - mordult fel újra, majd oldalra fordulva elaludt.
- reggel min. 5 km futás
- a kávét cukor nélkül, tejjel issza
- heti rendszerességgel látogatja a könyvesboltokat v. antikváriumokat
- estéit otthon tölti
- 9:00kor tart takarodót
Szabadidejében:
- laptopon dolgozik
- szeret növényeket ültetni
- kedvenc étele: pizza → szinte minden héten rendelt
- rengeteg könyvet olvas, többsége a szakmájával kapcsolatos
Jelleme:
- elég zárkózott, nem igen barátkozik
- állatokkal barátságos, de nem fogadott be egyet sem
- környezetbarát, szelektíven gyűjti a szemetet
- kerüli a természetfeletti társaságot
- nem tud főzni (láttam ahogy a vizet is odaégette, ne kérdezd hogyan)
A megfigyelő következtetése:
Dolce nem tudott beilleszkedni a természetfeletti világba, a házán még egy védőburok sincsen. Elég zárkózott emberekkel és természetfelettiekkel szemben is. Nem találkozgat senkivel sem. Szomszédai rendes férfinak írták le, de visszahúzódónak.
Harcművészetet biztos vagyok benne, hogy nem sajátított el. Ha szabad megjegyeznem, elég kétballábasnak véltem, aki még a saját lábába is képes hasra esni. Fenyegetést maximum saját magára jelent.
Besorolása: jó szívvel adok 3-ast, de azt is mentális érdemei miatt.
Helena hümmögve kortyolt bele a bögréjébe, a quarateakat 0 és 10 között szokták besorolni, fizikai, mentális képességeik illetve az erejük szerint. A faj nagy része 3-as környéki besorolást kapott. Ezek a quarateak vagy mentális, vagy fizikai érdemeikkel nyerték el ezt a pozíciót. A 4-es besorolásúak általában a Hatalmak mellett kormányozta a népüket. Az 5-ös erősségűekből harcosokat képesztek, a 6-osok voltak a Hatalmak Palotájának őrei. A 7-esek általában katonai parancsnokok lettek, vagy a királyi család tagjainak testőrei. Ennél nagyobb besorolásúak olyan ritkák voltak, mint a fehér hollók.
Helena 6-os besorolású quaratea volt, a Kitagadottak között a többi quaratea is ennek közelében voltak. Vanessa is 6-os volt, Melissa 5-ös, Helena sosem kérdezte Ginától, de biztos volt benne, hogy 7-es környékén volt, Unferth pedig... az ő ereje olyan különleges volt, akkora előny, hogy talán még 8-ast is kaphatott.
- Szóval összegezve, - dünnyögte maga elő Helena. - Aaron Dolce damfír, aki teljesen hétköznapi, mégis a Hatalmak megfigyelés alatt tartják. Nagy valószínűleg Kirian, a Pusztító az apja, aki a valaha élt egyik leghatalmasabb quaratea volt, és ha ez igaz akkor a testvére nem kisebb személy, mint a Kitagadottak vezetője.... Nagyszerű!
Helena idegesen szedte össze a papírokat és tette őket az éjjeliszekrényére. A feje zúgott a hatalmas információhullámtól ami végigsöpört rajta és nem akart mást, csak aludni. Csak egy pihentető álmot, hogy aztán holnap újult erővel vesse bele magát az ügybe. Félretette a kiürült bögrét is és sóhajtva terült el a puha matracon.
- A francba! - mordult fel újra, majd oldalra fordulva elaludt.
